A tegnapi nap folyamán valahogy a downloads könyvtárbamban landolt a the Wombats nevű Liverpooli formáció albuma, az A Guide to Love, Loss & Desperation. A mai délutánon bele is hallgattam, elsőre meggyőzött.Valahogy úgy vagyok az új zenékkel, hogy elsőre rendkívül idegennek tűnnek. Meghallgatok egy jó számot a tévében, rádióban, s a fülembe mászik. Aztán megszerzem az albumot, meghallgatom egyszer, s felemás érzéseim vannak. Ha elég jó, belehallgatok még párszor, ha pedig még mindig tetszik, megírom a kocsiba. Ha ott rendszeresen hallgatom, egy idő után nagyon bele tudok szeretni. Így voltam a Fratellissel, amit kb 2 hónapig csak átlapoztam, aztán egyszer nagyon megtetszett. Vagy az Arctic Monkeys is hasonlóan járt. Az elmúlt pár évben talán csak az új Belga album ill. az első két Killers album volt az, ami elsőre bejött.
Itt van ez a - vélhetően - liverpooli csapat. A zenéjük nagyon jó, fülbemászó, bár inkább amolyan utánérzés-jellege van a dolgoknak, bár hozzá teszem az angoloknak nem túl nehéz jó lenyúlható alapokat nyúlni. Ez is kicsit olyan, ami a nagy angol gitárpop/indie rock vonulatba tartozik, s elsőre úgy tűnik ennél se többet, se kevesebbet nem akar nyújtani. Ez persze marhaság. Vannak nagyon is eredeti számaik. Ugyanakkor az utánérzés dolog megmarad.
Hogy kire is hajaznak a számok?
Tales of Girls, Boys and Marsupials - ez az egyik eredeti számuk, hasonlít a Cotton Club Singers - vagy épp az általam nagyra értékelt Vivát Bacchus együttes zenéjére. Vidám és fülbe mászó minden nemű kiséret nélkül.
Kill the Director, Party in the Forest (Where's Laura?) - eléggé Kate Nash, Jack Penate-szerű zene.
Backfire at the Disco, Here comes the Anxiety - ez az egyik legjobb számuk, kicsit Kooks-os.
Moving to New York - ez most a legfelkapottabb számuk, eléggé Orsonos.
A többit fel sem sorolom, mert mindegyik hasonlít valamire. Összességében 13 track, ami elég jó ahhoz, hogy kiírjam a kocsiba, s esetleg többet is hallgassam, de egyenlőre messze áll a nagy kedvencektől (AM, Fratellis, Killers, Kooks).
Itt van ez a - vélhetően - liverpooli csapat. A zenéjük nagyon jó, fülbemászó, bár inkább amolyan utánérzés-jellege van a dolgoknak, bár hozzá teszem az angoloknak nem túl nehéz jó lenyúlható alapokat nyúlni. Ez is kicsit olyan, ami a nagy angol gitárpop/indie rock vonulatba tartozik, s elsőre úgy tűnik ennél se többet, se kevesebbet nem akar nyújtani. Ez persze marhaság. Vannak nagyon is eredeti számaik. Ugyanakkor az utánérzés dolog megmarad.
Hogy kire is hajaznak a számok?
Tales of Girls, Boys and Marsupials - ez az egyik eredeti számuk, hasonlít a Cotton Club Singers - vagy épp az általam nagyra értékelt Vivát Bacchus együttes zenéjére. Vidám és fülbe mászó minden nemű kiséret nélkül.
Kill the Director, Party in the Forest (Where's Laura?) - eléggé Kate Nash, Jack Penate-szerű zene.
Backfire at the Disco, Here comes the Anxiety - ez az egyik legjobb számuk, kicsit Kooks-os.
Moving to New York - ez most a legfelkapottabb számuk, eléggé Orsonos.
A többit fel sem sorolom, mert mindegyik hasonlít valamire. Összességében 13 track, ami elég jó ahhoz, hogy kiírjam a kocsiba, s esetleg többet is hallgassam, de egyenlőre messze áll a nagy kedvencektől (AM, Fratellis, Killers, Kooks).
Értékelés: 7/10
1 megjegyzés:
még a szigeten készült velük egy interjú:
http://www.radiobogre.com/index.php/adasok/34-interju/83-the-wombats-dan-haggis-a-tord-overland-knudsen-interju
Megjegyzés küldése